„Advantor arcai” címen sorozatot indítunk, hogy könyvelőirodánk munkatársait egy kicsit más oldalukról is megismerhessék – nem csak a számok mögött, hanem emberként is. Sorozatunk első részében Tormáné Anka Erikát, az alapítót ismerhetik meg, aki nélkül ma nem lenne Advantor.
1992-ben egyéni vállalkozóként kezdett, majd 1995-től Kft.-ként vitte tovább a céget An-tor néven. Fokozatosan bővültek, és ma már az Advantor Kft. név fémjelzi őket, ami mögött igazi csapat áll.
Miért választottad a könyvelést?
Őszintén? Én biztos voltam benne, hogy sosem leszek könyvelő. Ha rajtam múlik, inkább az egészségügyben dolgoznék ápolónőként. Aztán erre vitt mégis az út, de nem bántam meg, mert önállósodási szempontból nagyobb szabadságot adott. Közgazdasági és Munkaügyi főosztályvezető voltam a Kispesti Textilgyárban, amikor szépen sorban jött három gyerek. Amikor a legkisebb is bölcsis lett, úgymond ő dolgozott a legtöbbet. Reggel őt vittük először a bölcsődébe, este őt hoztam el utoljára. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ez nem jó, hogy pont a legkisebb van a legtöbbet intézményben, és hogy olyan munkát szeretnék magamnak, ahol a magam ura vagyok és amit akár otthonról is tudok csinálni. Ezt ma már home office-nak nevezik, kisgyerekes szülők legnagyobb áldása.
Hogyan indult az Advantor története?
1992 környékén rengeteg új vállalkozás indult, és mindnek szüksége volt könyvelőre. Először egyéni vállalkozóként kezdtem, aztán bt. formában működtünk, majd 1995-ben lett annyi ügyfél, hogy megalapítottam a kft.-t. Sokat dolgoztam egyedül, később két alkalmazottal, ma pedig tízfős csapat van körülöttünk. Az első irodánk az akkor még Dózsa, ma Vigyázó Sándor Művelődési Központban volt, aztán a régi lakásainkat rendeztük be, mindig eggyel nagyobb helyen, ahogy nőtt a cég. A gyerekek így úgymond hazajártak a könyvelő irodába.
Miért érzed fontosnak a könyvelő munkáját?
Szerintem az embereknek az egészség után a pénztárcája a legfontosabb. Nem mindegy, hogy ki intézi a pénzügyeiket. Amikor valakinek könyveltem, közben mindig az adott emberre gondoltam. Nemcsak papírokat láttam, hanem a családjuk megélhetését is. Ma ugyan minden gyorsabb, digitálisabb, de úgy látom, Rékáék ebből a fajta személyességbőlát is tudnak menteni valamit.
Hogyan változott a munka az évek során?
Régen egyedül dolgoztam, szűkebb ügyfélkörrel. Ma sokkal több ügyfél van, ami több embert és több szervezést igényel. Mindig igyekeztem határozottan kezelni a dolgokat. Ahogy a kollégák, úgy az ügyfelek is jól ismerik és gyakran idézik a mondásomat: „Hát, erről szó sem lehet!”
Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, hogy a gyerekeim átvették a stafétát, és ügyesen viszik tovább a céget. Élvezem nézni, ahogy dolgoznak és jó látni, hogy nemcsak megőrzik, hanem fejlesztik is azt, amit elkezdtem. Ráadásul a máshol szerzett tapasztalataiknak köszönhetően könyvelés mellett adótanácsadásban, kontrollingban, sőt, akár tranzakciós tanácsadásban is tudunk segíteni.
Mi tartozik most a feladataid közé?
Egyre inkább a mentorálás, az ellenőrzés és az új kollégák betanítása. Az elengedés ösztönösen jön, de tudatosan is csinálom. Valaki egyszer azt mondta nekem: „Ne kapálózz, mert elsüllyedsz.” Igaza volt. Én inkább azzal foglalkozom, ami rám tartozik, és a többit elengedem.
Hogyan kapcsolódsz ki?
Szerencsére nem nagyon van szabadidőm: vagy dolgozom, vagy az unokákkal vagyok. De szeretek főzni, kísérletezni a konyhában. Filmekben és könyvekben mindenevő vagyok: jöhet történelmi regény, dokumentumregény, bármi, amit ajánlanak. A Tüskevár a mai napig nagy kedvencem. És ha város, akkor Eger, oda mindig szívesen térek vissza.
Milyen tanácsot adnál bárkinek, aki vállalkozik?
Nem csak vállalkozóknak, hanem mindenkinek azt mondanám, hogy engedjék el, amit el kell. Mindig kellenek tervek és következő lépések, de az embernek tudnia kell, mit nem érdemes tovább cipelnie.
Címkék: